Az előző bejegyzést így zártam: De holnap egy új hét kezdődik! Sokkal jobb lesz, mint ez volt! Mert a mottóm: csak pozitívan! :D

Bár még mindig ezt vallom, azért ez a hét nem kezdődött jobban,mint ahogy végződött a múlt hét.

Hétfőn reggel a munkában csodaszép szoba lista fogadott. 18 szobából 15 check out, 3 stay over, ebből egy ágynemű csere. Azért ennél jobb kezdést is el tudtam volna képzelni magamnak. De hát, holland kolléganőm szavaival élve: What can we do? Mit tudunk csinálni? Semmit, összeszorítjuk a fogunkat, és dolgozunk.

Azért kegyes volt mégis a sors, mert 2 szobát nem kellett kitakarítani. És némi borravaló is csurrant-cseppent. 

Kedd-szerda a jól megérdemelt heti szabadnap! Hurrá! Most majd jól nem csinálok semmit, pihenek, tv-zek, netezgetek. Gyermekem kapott extra szabadnapot, így már ketten nem csináltunk semmit :). Délután megérkezett párom új telefonja. 

Ja! Persze, azt nem is meséltem még, hogy egyszer csak nem ismerte fel a telefonja a sim kártyáját. Mit is tegyen? Irány tcom, cserélni kellene a kártyát, hátha megsérült. Semmi akadálya. Ó, elnézést! Mégis van. Nem a párom nevén van. Igaz ugyan, hogy személyesen már többször is, igazolvánnyal és mindennel igazolva hogy én én vagyok, és igen, szeretném hogy az ő nevére írják végre, kértem az átírást az üzletben. Minden alkalommal elmondták, hogy a kártya már nem az én, hanem a párom nevén van. És most mégis azt közölték vele, hogy nem ám! Az én nevemen! Jöjjön be a kedves felesége személyesen. Na, az kicsit nehéz lesz,mivel külföldön van. Akkor sajnáljuk.... Valami hasonló eszmecsere történt.

Párom dühében rendelt egy új telefont. Mellesleg már eléggé megérett a régi  cseréje,mert nem volt éppen mai csirke :). 

És most akkor vissza oda, hogy megérkezett az új telefon. Nagy öröm és bódottág! :)

Emlékeztek arra az özönvíz előtti reklámra, hogy nem fér be a régi bútor az új házba? Na, pont így járt drágám is. Nem fért bele a régi kártya az új telefonba :(. És akkor most újra visszaérkeztünk a telefon kálvária kiindulási pontjához. A kártya még mindig az én nevemen van, nem cserélik ki. Igen ám, de közben okosok lettünk! Meghatalmazással felfegyverkezve már kicserélték az üzletben a kártyát, és végre működhet a telefon. Persze azért időbe telik, amíg majd összeszoknak. 

És ekkor derült égből villámcsapás! Kedden este végelgyengülésben kimúlt az alig több mint egy éves telefonom :(. Ez nem lehet igaz! A családban kitört a telefonvész? :(. Azzal a különbséggel, hogy míg párom kapott kölcsön telefont az új megérkezéséig, nekem ilyen nem volt. 

Édes jó Istenem! Hogyan bírtunk évtizedekig telefon nélkül élni? Egyáltalán! Hogyan bírták ki a szüleink, hogy nem hallottak rólunk naponta, ha táborba, osztálykirándulásra, ne adj Isten kollégiumba mentünk? Amikor most egy napig sem bírjuk nélküle. 

Mentségemre legyen mondva, nekem a telefon sokszor az egyetlen kapocs az otthoniakkal, sőt néha Szofival is. Hiszen az én bő angol tudásommal egy ekkora, idegen városban szükség lehet néha egy mentő kötélre, vagyis telefonhívásra. 

Ma tehát reggeli után elindultunk telefon nézőbe. Azt tudtam, hogy mit és mennyiért nem akarok. Ezért egy nekem új, de mégis csak használt készülék vásárlása volt a cél. Szofi szerint olcsón, jó telefonokat lehet venni, két év garanciával. Nosza, irány a bolt. 

Az általam maximalizált összegen belül azért nem volt olyan nagy a választék. Ezért rövid tanakodás után úgy gondoltuk, benézünk a " Mert hülye azért nem vagyok" reklám szlogenjéről ismert műszaki áruházlánc itteni üzletébe. A keretemen belül, sőt bőven belül is kínáltak telefonokat. Igaz, nem éppen a kívánságomnak megfelelőt, de mint tudjuk, szükség törvényt bont. Meg igényes koldusnak üres a tarisznyája és hasonlók :).

Kicsit hosszúra nyúlt várakozás után az eladó keresgélni kezdte az általunk kiválasztottakat. Mert mi rutinosak voltunk, mindjárt 3 lehetőséget is felsoroltunk neki. Esélyt adva, hogy valamelyik típust csak megtalálja. Nem így történt. Sajnálattal közölte, hogy hiába, mi pont azokat választottuk ki, amelyek nincsenek készleten. Itt jegyezném csak meg, hogy akkor mi a fészkes fekete fenének nem veszik ki a kínálatból? De mindegy, ez most nem jött össze. Irány vissza a használt műszaki cikkek boltja. Ahol az elhunyt telefonom nagytesóját végül is megvettük. 

Műszaki anti talentum lévén, haza érve lánykámra várt az a nemes feladat, hogy az új telefont életre keltse. Nekem "csak" annyi a dolgom, hogy a régi telefonból a számokat jelentős cenzúrázás után, beírjam az újba. 

Első dolgom volt, hogy párommal beszéljek, és közöltem vele, újra van életem! Telefonos! Mire ő: milyen volt teló nélkül? Nem túl jó! Pedig még 24 órát sem kellett nélküle eltöltenem. 

Hozzá teszem, én nem tartozom azon sok-sok ember közé, akik reggel már a metrón ülve telefonálnak, játszanak, mit tudom én még mit nem csinálnak. Általában telefonálásra, fényképezésre és az otthoniakkal való kapcsolat tartásra használom a készüléket. De mégis! Valahogy rémülettel töltött el, hogy elromlott. Persze, nem utolsó sorban az is, hogy most újat kell venni. Minden ilyen dologra sajnálom a pénz kiadni. 

És egyébként is! Volt főnököm feleségét idézve (aki siránkozva jegyezte meg, amikor eltört a 10 éves kuka teteje): ha addig jó volt, még bírhatta volna pár évig! :D 

Most nekem kell összeszoknom az új jövevénnyel. Remélem, hamarosan szoros barátság alakul ki köztünk. Csak úgy,mint az elődjével. Sok jó tulajdonságát kell még felderítenem. Egyenlőre a 4 legfontosabb telefonszám került csak bele a memóriájába. A családtagoké! Mert az lehet, hogy nem élet az élet telefon nélkül, de a család nélkül biztosan nem az!