Ígéretemhez híven beszámolok az iskolai előmenetelemről. 

A kezdetei két alkalomhoz képest kicsit megszaporodott az osztály létszám. A spanyol anyanyelvűek táborát szaporította mindkét nemből egy-egy csoporttárs. És megérkezett az általam már nagyon hiányolt magyar tanuló is. Bár valamiért azt hittem, hogy férfi, T kezdőbetű volt csak a vezeték neve mellett. Ebből arra gondoltam, Tamás vagy Tibor. De a helyes név Tímea. :) Egy budapesti, hozzám képest tényleg kislány, és igen jól beszél angolul. Aki ebből kifolyólag nagyon gyorsan megtalálta a hangot egy másik, szintén angolul jól tudó társunkkal.

A tanmenet a szokásos. 

Azt gondoltam tipikusan magyar tanítási módszer az én vagyok, te vagy, ő van-nal kezdeni  a nyelvet. Hiszen visszagondolva az angol és német nyelvvel történő ismerkedésemre, pont így kezdődtek. Remélem a végeredmény azért nem ugyanaz lesz! 

Szóval, már túl vagyunk a személyes névmásokhoz tartozó igék ragozásán, a köszönésen, a családtagok felsorolásán, a számokon 1 és 10 között, és a hét napjain. 

Van egy könyvünk, és hozzá kapcsolódóan egy weboldal, ahol feladatok vannak a különböző, könyvbeli anyagokhoz kapcsolódva. Ha becsületesen, minden óra után elvégzem az adott napi házi feladatot, akkor minimum 1-1,5 óra mire végzek vele. Több kevesebb sikerrel. Sajnos van egy olyan feladat sor, aminek a megoldására még mindig nem jöttem rá :(. De a többieket elnézve, legtöbbjük még el sem kezdte a feladatok gépen való megoldását.

A múlt heti egyik szabadnapomat azzal töltöttem, hogy az összes, addig valamiért kihagyott feladatok megoldását pótoltam. Igazán kíváncsi lennék arra, hogyan sikerült azoknak bepótolni, akik még neki sem álltak addig? De, egy nagyon kedves, sajnos már meghalt kollégám szavait idézve: Az ürge gondja hova teszi a homokot! Vagyis lefordítva: nem az én gondom, hogy ki-hogyan oldja meg a sajátját. 

Minden óra diktálással indul. A héten szerdán nem volt kedvem rohanni meló után. Gondoltam, egyszer én is késhetek, nem kell mindig nekem elsőnek érkeznem.És mi van, ha elkések? Legföljebb lemaradok az óra eleji számonkérős diktálástól. Na, ez sem jött be! Ilyen az én formám. 

Igaz, hogy a tanuló társak már majdnem mind ott voltak, de a tanárnő még sehol. Utánam érkezett jó pár perc múlva. Szóval, diktálás letudva. Igaz, nem nehéz, ha óráról-órára ugyanaz a téma. 

Azért vannak érdekes esetek is. 

Mint például, a múltkori, amikor Vassil és én alkottunk egy tanuló párost. Ő az, aki már 5 éve itt él, hozzám képest bámulatos tudással rendelkezik. Ketten kaptunk egy könyvet, mondván, beszélgessünk! 

Mit csináljunk? Nézegettük a képeket, amiről beszélgetni kellett volna. Ilyenek voltak rajta: ráütött valaki az ujjára egy kalapáccsal, eltört egy üveg palack, fáj egy nő feje, ráesett egy férfi lábára egy tégla. Na mármost! 

Ha annyi szókinccsel rendelkezik az ember lánya, mint én, hogyan is beszélgessen ilyesmikről? Elárulhatom, hogy leginkább sehogy.

Vagy amikor a hét napjait tanultuk és néhány kérdőszót mellé. 

Kérdezte a tanárnő, mit csinálok hétvégén. Mondom dolgozom! Hétvégén? Miért ne? A többiek sorolják ki-mit csinál. Sorra kerül Wladimir. Hát, te mit csinálsz a hétvégén? Dolgozom, hangzik a válasz. És hétfőn? Akkor is. Kedden? Akkor is. Hogyhogy? Én minden nap dolgozom! Erre a tanárnő, akkor te nagyon gazdag fogsz lenni! De egyébként ez nem lehetséges, Hollandiában heti két szabadnap jár! Na, erre kitört a nevetés. Járni jár, csak nem mindenki kap :). Mint ugyebár tudjuk, az előző munkahelyemen sem volt ez így, a kicsi kínai rabszolgatartónál. 

Szóval, szépen lassan azért haladok. Bővül a szókincsem, és az egyik supervisor olyan aranyos a hotelban, hogy a fejébe vette, ezentúl velem hollandul beszél. Érdekesek ezek a beszélgetések. Én  próbálok neki hollandul válaszolni. De ha valamit nem ismerek, azt kénytelen vagyok angolul mondani. Ez a se holland-se angol, fele-fele nyelv elég nevetséges. Cserébe viszont, őt tanítom magyarra :). Néha sokkal ügyesebb,mint én. Bár sokszor majd a nyelve törik ki. Pedig még nem is mondtam neki, hogy mit sütsz kis szűcs, tán sós húst sütsz, kis szűcs?  :D

Valahogy úgy vagyok ezzel a nyelvtanulással, mint az angollal  vagy a némettel, otthon. Addig nincs túl nagy baj, amíg nem kell megszólalni. Írásban minden sokkal egyszerűbb. De reméljük, lesz ez még jobb is! :D 

Vagyis muszáj, hogy jobb legyen! Hiszen a terveim megvalósulásához ez elengedhetetlen! 

 JA! És hogy miért nehéz az iskola táska? Hát csak azért, mert jó nehéz és vastag a tankönyv! :)